2012.04.24. 21:44
Magyarok külföldön
Magyarok külföldön
Hazánk fiai a hétvégi játéknapon is lehetőséget kaptak klubcsapataikban, most azt vizsgáljuk meg, hogy milyen teljesítményt nyújtottak a pályán.
Anglia-Premier League:
Bolton Wanderers-Swansea City 1-1
Bogdán Ádám csapatának meg kellett volna nyernie ezt a hazai találkozót, hogy veretesebb reményekkel várja a hátralevő mérkőzéseket, mert így nehéz helyzetbe kerültek a bentmaradásért folyó harcban. Az igazsághoz tartozik, hogy két meccsel kevesebbet játszottak, de egyik sem lesz sétagalopp. Bogdán a Swansea ellen is a kezdőcsapat tagja volt, mint ahogy ezt már megszoktuk tőle az utóbbi időben. Jól védett, a gólról nem tehetett.
Championship:
Portsmouth-Derby County 1-2
A már kiesett hazai csapatban, Futács Márkó a 60.percben szállt be, hogy segítsen megakadályozni a vereséget a Derby ellen, és majdnem sikerült is, hiszen a 74.percben egyenlített a ''Pompey", de négy perccel később a vendégek ismét betaláltak Steve Davies révén, kialakítva a végeredményt. A következő szezonban a harmadik vonalban fog játszani a Dél-Angliai csapat, de Futács már jelezte ,hogy szívesen maradna , hogy segítsen a feljutásban. Szimpatikus cselekedet.
Ausztria-Max Bundesliga:
Rapid Wien-Sturm Graz 1-1
A Sturm Szabics nélkül hozott el egy pontot Bécsből.
Wacker Innsbruck-Wiener Neustadt 2-0
Sáfár Szabolcs csapata otthon tartotta a három pontot az alsóházi rangadón, köszönhetően a magyar kapus remek teljesítményének is. A Wacker a hetedik a tabellán, a kiesés nem fenyegeti a csapatot.
Belgium-Jupiler League:
Racing Genk-Standard Liege 3-2
Folytatta rájátszásbeli jó szereplését a belga címvédő, amely ezúttal a Standard csapatát fektette két vállra egy remek és szórakoztató, hamisítatlan rangadón. A hazaiak kapuját most is Köteles László védte, aki ugyan összehozott egy tizenegyest az első félidőben, de ezt leszámítva magabiztosan védett. Tőzsér Dániel 5 percet kapott ezen a meccsen.
FC Bruges-Anderlecht 0-1
Bruges-ben játszották a forduló a rangadóját, ahova Juhász Roland csapata, az Anderlecht látogatott. A végig feszült hangulatú derbit, M'Bokani döntötte el egy korai góllal, és ezzel megerősítette vezető helyét a tabellán a fővárosi csapat. Juhász végig stabilan játszott a védelem a közepén, ezt bizonyítja az is, hogy kapott gól nélkül hozták le a meccset.
Kortrijk-Gent 1-4
Cvitkovics Péter nem kapott szerepet a hazai csapatban.
Franciaország-Ligue 2:
AS Monaco-Le Havre 1-0
Koman Vladimir csapata ismét megnyerte a hétvégi mérkőzését, és ezzel már 5 meccsre nyújtotta győzelmi szériáját, ami következtében elérhető közelségbe került számukra a feljutás. Koman most is végigjátszotta a találkozót, csapata egyik legjobbja volt.
Görögország-National League:
Panathinaikos-Panetolikos 4-0
Rudolf Gergely a kezdőcsapat tagja volt az utolsó játeknapon, a második helyen végzett gárdában. Hasznosan játszott, de sajnos gólt nem szerzett, a 67.percben lecserélték.
Atromitos-Olympiakos 0-2
A már bajnok pireuszi csapatban ezúttal nem Megyeri Balázs, hanem Roy Carroll szerepelt a kapuban a tét nélküli meccsen.
Hollandia-Eredivisie:
PSV Eindhoven-NEC Nijmegen 2-1
Mindhárom magyar (Babos,Szélesi,Vadócz) a kezdőcsapatban kapott helyet a NEC gárdájaban az eindhoveni látogatás alkalmával. Sokáig vezettek Babosék a mérkőzésen, de a PSV nagy erőket mozgósított, ami következtében a 68.percben egyenlítettek, majd a 88.percben megszerezték a győztes gólt is, a veterán Vennegor of Hesselink révén. A NEC így visszacsúszott a 11.helyre.
RKC Waalwijk-FC Utrecht 0-2
Az Utrecht elhozta a három pontot a Németh Krisztiánnal felálló Waalwijk otthonából, aki ezúttal nem mutatott jó játékot, és le is cserélték a 70 .percben.
ADO Den Haag-Feyenoord 1-2
Horváth Gáborral a soraiban szenvedett vereséget a hazai csapat a Feyenoord ellen. A magyar fiú jól mozgott a védelem bal oldalán, nem rajta múlott, hogy vereséget szenvedtek. Az ADO 14. helyen áll a tabellán, a Feyenoord fellépett a 3.helyre.
Németország-Bundesliga:
1.FC Köln-Vfb Stuttgart 1-1
Hajnal Tamás csapata egy ponttal térhetett haza a kölni kiruccanásból. A magyar fiú jól mozgatta a vendégeket, de csak átlagos produkciót nyújtott.
Bundesliga 2:
1860 München-Ingolstadt 04 4-1
Király Gábor magabiztosan védett a hazai csapatban, amely hiába nyerte meg ezt a talalkozót nagy fölénnyel, a feljutásra már esélytelen ebben a szezonban.
Braunschweig-Duisburg 0-0
A vendég Duisburg egy ponttal térhetett haza, ez alkalommal is Lázok János nélkül.
Norvégia-Tippeligaen:
Stromgodset-Viking 1-0
Kovács Péter 90 percet játszott a hazai csapatban, amely ezzel a sikerrel a harmadik helyre lépett fel a tabellán. A magyar fiú nem szerzett gól, de hatalmas mezőnymunkát végzett.
Haugesund-Brann Bergen 2-1
Korcsmár Zsolt csapata ismét pont nélkül maradt, ami azt jelenti, hogy visszaesett a 14. helyre. A találkozót végigjátszotta a magyar védő, de a vereséget így sem tudták megakadályozni.
Olaszország-Serie B:
Ascoli-Brescia 3-1
Vass Ádám 74 percet, Feczesin mindössze 3 percet kapott a Brescia csapatában, amely meglepetésre sima vereséget szenvedett az Ascoli otthonában.
Bari-Torino 0-0
Simon Ádám nem játszott a Bariban.
Vicenza-Sampdoria 1-1
Laczkó Zsolt 90 percet játszott a védelem bal oldalán a vendég genoai csapatban, akik egy ponttal gazdagodtak és maradtak 7.helyen a tabellán, továbbra is harcolva a feljutásért.
Oroszország-Premier League:
Kuban Krasnodar-Zenit 2-2
Huszti Szabolcs a cserepadon kapott helyet ezen a derbin és végig ott is maradt a krasnodari túra alkalmával. A hátralevő négy fordulóban, mindössze egyetlen árva pontot kell szereznie a Zenitnek, hogy ismét bajnok lehessen. Ezt meg is tehetik a hétvégén, éppen Dzsudzsák Dinamója ellen.
Dinamo Moszkva-CSKA Moszkva 1-0
Dzsudzsák Balázs talán oroszországi karrierje legjobb meccsét játszotta a a CSKA elleni moszkvai derbin, hiszen az ő remek gólpassza is hozzájárult ahhoz, hogy megnyerték ezt az igen fontos meccset. Talán neki szokatlanul, a jobb oldalon kapott helyet ezen a mérkőzésen, de így is bekerült a forduló válogatottjába.
Spanyolország-Primera Division:
Mallorca-Zaragoza 1-0
Sajnos Pintér Ádám nem kapott szerepet ezen a meccsen, és ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe sodródott a Zaragoza a kiesés elleni harcban.
Svájc-Super League:
Sion-Basel 0-3
A Vanczákkal felálló hazai csapat nagyon sima vereséget szenvedett a Basel gárdájától hazai pályán, amely ezzel a sikerrel megvédte bajnoki címét.
A bejegyzés trackback címe:
https://mlnb1.blog.hu/api/trackback/id/tr824471651
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.