Szombaton az utolsó Siófok otthonába látogat a kilencedik Győri ETO. Olvassátok el felvezetőnket, ha tudni szeretnétek a két csapat szerepléséről, eddigi meccseiről.

Aleksidze_ered.jpg


A Siófok az első fordulóban az eddig 100%-os Honvédtól kapott ki egy szoros meccsen 1-0-ra. A második fordulóban, már elkeserítőbb eredmény született, ugyanis az újonc Egerrel játszott döntetlent, ami nem számít jó teljesítménynek. A harmadik körben pedig a Haladástól kapott ki otthon 3-0-ra. Ehhez a meccshez sem esélyesebbként fognak kimenni a pályára, már csak azért sem, mert a győzelemhez gól kell, és a Balaton partiak ebben nem dicsekedhetnek, ugyanis 3 meccsen összesen 1 gólt lőttek. Ha azt akarják tehát, hogy legyen keresnivalójuk a meccsen a helyzetkihasználásukon mindenképpen javítani kell. A pontszerzés azért is fontos nekik, hogy ne ragadjanak le a tabella utolsó helyén, ez később akár lélektani hátrányt is jelenthet.

A Győrnek már valamivel jobban áll a szénája, négy szerzett ponttal a 9. helyen állnak jelenleg, ez nagy elmaradás a tavalyi dobogós helyezéshez. Eddig mind a három végkimenetelből szereztek egyet a győriek, győztek a harmadik fordulóban a Kaposvár ellen, döntetlent játszottak a 2. fordulóban a Haladással, és az első fordulóban, Debrecenben kaptak ki 4-1-re. Ha biztosan nyerni szeretnének a Siófok otthonában, a védelmükön mindenféleképpen javítani kell, hiszen ebben a tekintetben ők az utolsók, 6 kapott góllal ők kapták eddig a legtöbbet az Egerrel karöltve.

A Siófok és a Győr 40 meccsén, 10 Balaton parti győzelem mellett 13 döntetlen és 17 győri győzelem született, a gólarány 41-59 az ETO javára.

A várható felállás:
Siófok:
 Szatmári Z. – Mogyorósi, Nyári, Lengyel D., Fodor M., Windecker – Pál, Kecskés, Melczer V., Sipos N. – Dajic
Győri ETO: Sztevanovics – Svec, Lipták, Kamber, Dinjar – Pátkai, Trajkovics, Kronavater – Koltai, Ahjupera, Andrics

A bejegyzés trackback címe:

https://mlnb1.blog.hu/api/trackback/id/tr684718412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása