Magyarok külföldön

Anglia-Championship:

Bolton Wanderers-Watford Fc 2-1
A Bogdán Ádámmal felálló hazai csapat az utóbbi időben végrehajtott botladozások után, végre sikerrel vette az akadályt a londoniak ellen.A magyar portást ezúttal is a boltoniak egyik legjobbjaként jegyezték ezen a derbin, és jó védéseinek is köszönhetően tartotta otthon a Wanderers a három pontot, aminek segítségével felléptek a tizenegyedik pozícióba az második vonalban.

League 1:

Portsmouth-Walsall 1-2
A vendég csapat hálóját ezen alkalommal is a magabiztosan védő Gróf Dávid őrizte, és segítette hozzá az idegenben szerzett három ponthoz.A hazai oldalon Gyepes Gábor nem léphetett pályára, hiszen az első portsmouthi meccsén sérülést szenvedett ,így ezt az összecsapást ki kellett hagynia.


Ausztria-Bundesliga:

Sturm Graz-Wacker Innsbruck 3-0
Szabics Imre remek játékkal és góllal vette ki a részét a Wacker elleni szép győzelemből, így a Sturm egymást követő három találkozóját is megnyerte az osztrák élvonalban.Az újabb három pont egészen a negyedik helyig repítette a grazi alakulatot.A Sáfár Szabolccsal a kapuban felálló Wacker utolsó helyen szerénykedik.


Belgium-Jupiler League:

Lierse-Anderlecht 1-1
Juhász Roland nem kapott szerepet a vendégeknél.

Genk-Wasland-Beveren 1-1
Köteles Lászlót nem nevezte a hazai csapat.


Görögország-Super League:

Pas Giannina-Olympiakos 1-2
Megyeri Balázs nem kapott lehetőséget az Olympiakos kapujában.


Hollandia-Eredivisie:

AZ Alkmaar-Roda JC 4-0
Németh Krisztián és Kádár Tamás is kezdőként kapott helyet a nem túl jó napot kifogó Roda gárdájában, amely sima 4-0-ás vereséget szenvedett az amerikai válogatott, Jozy Altidore vezette Alkmaar otthonában.A jó formában játszó csatár három gólt is berámolt Némethék kapujába.A magyar támadó 70 percet volt a pályán, míg Kádárt már a szünetben lekapta edzője.

Heerenveen-Ado Den Haag 1-3
Horváth Gábor még most sem léphetett pályára a Den Haag csapatában, mivel még mindig sérüléssel bajlódik.

Venlo-NEC Nijmegen 2-2
A vendégek összeállítása Venloban is Babos Gábor nevével kezdődött ,aki jól védett ezen a meccsen, és nagy szerepe volt benne ,hogy egy ponttal távozott a nijmegeni együttes.A NEC tizedik helyen áll a bajnokságban öt forduló után.


Lengyelország-Ekstraklasa:

GKS Belchatow-Lech Poznan 0-1
Lovrencsics Gergő 78 percet kapott a Lech gárdájában ezen az idegenbeli meccsen, amely sikeresnek bizonyúlt, hiszen három ponttal lett gazdagabb a magyar fiú csapata.Az ex-pápai támadó jól mozgott, a győztes gólt hozó akcióban is aktívan szerepet vállalt.A Lech Poznan négy forduló után harmadik a lengyel pontvadászatban.


Németország-Bundesliga:

Fürth-Schalke 04 0-2
Stieber Zoltán nem volt a keretben a Schalke elleni meccsen.

Bayern München-Mainz 3-1
Szalai Ádám a kispadon kapott helyett a gyengén kezdő Mainzban, de már a 37. percben pályára küldte Thomas Tuchel mester.Ekkor már 2-0 volt a Bayern javára.Az 59. percben büntetőt kapott a Mainz, amit Szalai Magabiztosan értékesített.Ezután még próbálkoztak a vendégek, de az utolsó percben szerzett Kross gól végleg megpecsételte a sorsukat, így nem távozhattak ponttal az Alianz Arenából.

Hannover-Werder Bremen 3-2
Huszti Szabolcs parádésan játszott a Werder elleni hazai derbin ,hiszen a magyar fiú már a hatodik percben bevette a vendégek kapuját egy fantasztikusan eltekert szabadrúgás góllal, amivel meg is szerezte a vezetést a Hannover.Ezután a hazaiak a második gólt is begyötörték, de nagy erőfeszítések árán kiegyenlített a Werder.Már-már úgy látszott ,hogy remivel végződik a derbi ,de ekkor egy baloldali beadás után Huszti Szabolcs ollózó mozdulattal jutatta a Weser partiak hálójába a mindent eldöntő találatot a 93. percben.Fantasztikus gólt volt ,amivel a magyar fiú kiérdemelte a forduló legjobbja címet a Kicker osztályzatai alapján.(Ezután két sárgával kiállították, de ez semmit sem von le az érdemeiből)A Hannover és Huszti is szárnyal, ennek a sikernek is köszönhetően harmadik helyen állnak a bajnokságban.Kiváncsi vagyok ,hogy milyen gondolatok járhatnak Egervári Sándor fejében egy ilyen meccs után!!

Bundesliga 2:

Bochum-1860 München 0-0
Király Gábor jól védte a vendégek hálóját mivel nem kapott gólt a bochumi vendégjáték alkalmával.A magyar portás csapata hatodik helyen tanyázik a második vonalban.


Norvégia-Tippeligaen:

Strömgodset-Aalesund 4-0
Lehengerlően játszott Kovács Péter csapata az Aalesund elleni hazai találkozón, amivel a hazai csapat visszavette a vezetést a norvég pontvadászatban.A magyar fiú szerezte meg a vezetést a 24. percben, mindemellett végig agilisan játszott , és minden akcióban segítette társait.Elmondhatjuk ,hogy a norvég bajnokság nagyon fekszik az ex-válogatott támadónak ,hiszen nagy erőssége csapatának, és gólokat is szerez szép számmal.

Sandness Ulf-Brann Bergen 3-3
Korcsmár Zsolt nem kapott szerepet a Brann gárdájában ezen a meccsen.


Olaszország-Serie A:

Genoa-Juventus 1-3
Tőzsér Dániel nem kapott szerepet ezen az olasz derbin a Genoa csapatában a Juventus ellen ,amely gólokkal verhette volna a ''zebrákat'', de míg a Juve értékesítette a helyzeteit, addig a Genoa csak kapufákig és elpuskázott ziccerekig jutott.A vendégek három meccsen kilenc pontot,a hazaiak hármat szereztek eddig.

Serie B:

Vicenza-Verona 2-3
Laczkó Zsolt nem játszott hazai oldalon.

Ascoli-Spezia 2-0
Feczesin Róbert góllal járult hozza ahhoz ,hogy az Ascoli legyőzte a Spezia gárdáját az olasz második vonal negyedik játéknapján.A magyar támadó végig veszélyes volt az ellenfél kapujára, és ez sokat segített abban ,hogy megszületett az első Ascoli siker a bajnokságban.

Varese-Bari 2-2
Filkor Attila nem szerepelt a Bariban.


Oroszország-Premjer League:

Rostov-Dinamo Moszkva 1-0
Tovább tart Dzsudzsák Balázsék vesszőfutása ,miután nyolcadik találkozójukon a hetedik vereséget is elszenvedték.Sajnos a magyar szélső sem nyújtott kimagaslót, de még így is csapata egyik legjobbja volt.A szezon előtt nem hiszem ,hogy be volt kalkulálva hét vereség, talán még az egész bajnokságra sem.

CSKA Moszkva-Alanija Vladikavkaz 2-0
A Priskinnel a csapatban szenvedett sima vereséget az Alanija a moszkvai túra alkalmával, amivel visszacsúsztak a tizenkettedik pozícióba.A válogatott támadónak sem ment igazán játék ,így nem tudott gólokkal segíteni csapatán.

Anzsi Mahacskala-Kuban Krasnodar 5-2
Koman Vladimir Kubanja nem volt ellenfele az Anzsinak ezen a meccsen, és nem is úszták meg 5 gólnál kevesebbel.Igaz ők is szereztek két gólt idegenben, de kaphattak volna többet is.A Krasnodar ezzel a vereséggel tizenharmadik helyen áll, míg az Anzsi az előkelő harmadik helyet foglalja el.


Spanyolország-Primera Division:

Real Sociedad-Real Zaragoza 2-0
Pintér Ádám nem játszott a vendégeknél sérülés miatt.


Svájc-Super League:

Sion-St. Gallen 0-3
Vanczák Vilmos csapata gyalázatos vereséget szenvedett a svájci listavezető ellen hazai pályán.A vendég csapat kisebb csodát hajtott eddig végre azzal ,hogy újoncként vezetik a bajnokságot nyolc forduló után.Az elmúlt játéknapon a Baselt is két vállra fektette a St. Gallen együttese, és nagy meglepetés eddigi játéka.Vanczák 90 percet játszott a nem túl kellemes emlékű meccsen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mlnb1.blog.hu/api/trackback/id/tr624786627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása